336.

96 nap.
76 gondolat.

335.

sosem nézte senki.
ahogyan a tükör előtt állok.
és érésekkel festem ki magam.
csak te voltál...

334.

miért nem.
lehetett vége.
mielőtt bennem.
elkezdődött volna.

333.

szeretnélek.
utoljára látni.
újra és újra.

332.

egyik szavaddal.
csalod meg a másikat.
már nem látom.
melyik volt hazugság.

331.

selyembe csomagoljátok a lelkem.
hogy tovább tartsa fényét.
a szavaitokkal gyógyítotok.
gyönyörű idegenek.

330.

leírhatatlan mindaz.
ami bennem van.
amit érzek.
a semmi.

329.

a közelségedben érzem.
hogy minden amit hittem.
elérhetetlen.

328.

kifolyik a tej.
csipkézi az asztalt.
nem is veszem észre.
a közöny ébren altat.

327.

valójában azért kellett újra.
és újra vissza mennem hozzá.
hogy végleg el tudjam veszíteni.

326.

azt hiszem idén.
nem a testem haldoklik.
hanem a lelkem.

325.

még is csak jobb.
mint egy évvel ezelőtt...
nem!

224.

aludt amíg én sírtam mellette.
az utolsó reménnyel teli.

lámpákat is összetörte.
nincs több fényem.

323.

amikor mellettem sétáltál.
előttem összeszűkült a világ.
te hangosan beszéltél hozzám.
míg én reménytelennek éreztelek.

322.

úgy nézek rád is.
mint másokra.
leragasztom a szemeim.
hogy könnyebben menjen.

321.

a szűk utcák.
nem messze tőled.
és a lámpafények a ködben.
úgy villannak fel.
mint az emlékeid bennem.

320.

élve temetlek magamba.
mert azt könnyebb.
mint végig nézni.
ahogyan elmúlsz.

319.

és a legrosszabb.
hogy észre sem veszed.
ahogyan nézek rád.
pedig az életem darabjait.
rakom össze belőled.

318.

annyi szart.
adnak ki magukból.
engem miért nem?

317.

nem maradt semmim.
csak a fájdalmaim.
amit tőled kaptam.
végtelen levélhullás.

316.

ma máshogyan vert a szívem.
széthullunk mind a ketten.
ő halkan utánad zuhan.
míg én a földön fekve maradok.

315.

mindennap hallom.
ahogy roppannak a csontjaim.
a súlyod alatt.

314.

mindig eltörik.
pedig úgy megragasztom.
nincs már mi összetartsa.

313.

kosz meg hideg padló.
de főleg te.
valószínűleg te vagy.
a kedvenc szavaim egyike.

312.

már végtelenszer.
belém ölelted magad.
mindig újra elhittem.
aztán végig néztem.
ahogyan eltűnsz.

311.

átjáró ház lett a testem.
meg a szívem is...
loptátok a darabjaim.
basszameg!

310.

mondanám hogy hiányzol.
de úgysem változtat.
azon hogy sosem voltál.

309.

a rohadt betűid.
amik a szemeimből.
folynak le az arcomon.
minden áldatlan este.

308.

miért fáj annyira az.
ami neked csak hazugság volt.
nekem az életem egy része.

307.

ismeretlen íz a nyakadon.
minden változik.
csak a fények maradnak.

306.

kifolyik minden gondolatom.
az orromon, a szemeimen.
csak a számon képtelen.
hogy végre megértsd.

305.

annyira akarom.
valahová átpakolni az érzéseim.
valaki másba.
mert bennem már nincsen hely.

304.

annyira szép vagy.
ahogyan megvillan.
a szemhéjad alatt.
az egész világ.

303.

rászáradtak a szemüvegre.
ezek a könnyek.
valaki másnak szóltak.
maszatol az élet.

302.

látod megmondtam.
kikopnak a színeid.
de én a szürkét szeretem.
csak ez az igazi baj.

301.

kezd túl sokat jelenteni.
ez a gyűrött ágy.
de csak nekem.
ahogyan minden más.

300.

minden reggel.
ugyanazok a mozzanatok.
kikelek az üres ágyból.
felhúzom a kötött zoknim.
magamhoz ölelem a kávém.
és a szempilláidra gondolok.

299.

kimondani hangosan.
azokat a szavakat.
amiket sosem hallottam tőled.
csak annyira szeretném.

298.

felfeszíti mellkasom.
kitisztítja a fájdalom.
kiábrándít az üresség.

297.

bánat égette foltokat.
bámulom a ruháimon.
már nem fáj ha elmész.
csak csináld csendben.

296.

bárcsak te se akarnád.
hogy mindenre emlékezzek.
mond el hogyan töröljem ki.
magamból a szépet.

295.

belealszom a várakozásba.
ami igazán csak nekem szól.
meg a veled való álmaimnak.

294.

elvagyok maszatolódva.
mint megfáradt arcon a festék.
mint gyűrött papíron a tinta.
sehogyan sem jó.

293.

megint bele kell fürdetnem magam.
az illatokba, az emlékekbe.
az életedbe és valami újba.
hogy írhassak olyat.
ami tényleg csak rólunk szólt.

292.

azt mondtad szép vagyok.
ködös álmomban lehetett.
mert én csak a sötétet láttam.
ami átkarolt a kezeivel.

291.

eddig mindig elképzeltem.
másokkal a pillanataink.
de veled csak úgy megtörtént.
veled nem akartam tervezni.

290.

panaszok a felsőbb szintekről.
folynak be otthonunkba.
míg bele nem fulladunk.
saját képzelgéseinkbe.

289.

fogcsikorgatás.
nem a hidegtől.
nem is tőled.
csak a nemlétedtől.
libabőrzik a testem.

288.

néha azt érzem hogy belém épültél.
a mozdulataidat magamévá téve.
próbálom elnyomni a hiányod.
mint ablakpárkányra egy cigarettacsikket.

287.

nem vagy ígéret.
csak annak hittelek.
te is csalódás vagy.
amit az élettől kaptam.

286.

szívszaggató zokogás.
valahonnan távolról hallom.
csak későn veszem észre.
hogy belőlem jön.

285.

flegmaságommal leplezem.
hogy sóvárogva nézek utánad.
minden felgyulladó lámpafényben.

284.

most már nem elsüllyedsz.
lassan kiszállsz belőlem.
ahogy én egyre jobban elveszek.
belemélyedek meggyötört ágyamba.

283.

hiányzik a lyukas kesztyűd.
ami nagy volt rám.
de nem hagyta hogy fázzam.

282,

annyira soksoksok.
szar jön ki a szádból
vagy az ujjaid hegyéből.
teljesen mindegy.

281.

az élet szép.
csak te vagy benne szar.
igém lett ez a két sor.

280.

nem eszem semmit.
csak a szavaidat egy ideje.
teljesen legyengít.

279.

olyan értelmetlen ez az egész.
hogy vagy is meg nem is.
de főleg nem vagy.
és főleg akkor nem.
amikor igazán szükségem lenne rád.

278.

túl fényes vagy.
túl elvakít.
túl reakció.
ostoba vagyok.

277.

vörös szőlő illat van.
először látom bele.
másba az arcvonásaid.
vagy inkább csak a szemeid.

276.

már nem érdekelnek.
a szaros kis körülményeid.
úgy is csak felemészt.

275.

jól állt neked.
hogy szeretni próbáltál.
még ha csak pár pillanatig.
szép voltál.

274.

kérlek ne félts.
pár dologban jó vagyok.
tönkre tenni az életem.
és azt gyönyörűen leírni.

273.

túl kiszámítható vagy.
én meg túl naiv.
hogy nem fogom fel...
ez a mi bajunk.

271.

szóval hülye vagy.
de talán lesz ez másként.
de végül is úgy is mindegy.

270.

egymás kezébe.
dobáljuk az életünk.
és észre sem vesszük.
hogy már régen elvesztünk.

269.

vagy talán.
csak egyszerűen.
nem az vagyok...

268.

összeragadt szempilláim.
mintha sírtak volna.
majdnem elfelejtettem.

267.

fel kell adnom mindent.
vagy megadnom magam.
... neki.
egyik sem jó!

266,

nem gondoltam rád.
a születés napomon.
arra hogy neked is senki voltam.
észrevétlenül vesztél el bennem.

265.

sokszor bevillan az a hajnal.
az a szoba a lakásodban.
a cipőink a padlón.
meg a felborul boros üvegek.
pedig csak átutazók voltunk.
egymás életében.

264,

a hibáidat szeretem.
mert az tesz azzá.
aki valóban vagy.

263.

talán azt gondolod.
még meg sem szerettelek.
vagy már éppen felejtek.
én sem tudom.

262.

elbaszottak vagyunk.
valami elromlott bennünk.
megszerelhetnénk egymást.
... ha hagynánk.

261.

nem úgy kell elfelejtselek.
hogy töröllek az életemből.
hanem eldöntöm magamban.
hogy nincs már szükségem rád.

259.

van egy rossz tulajdonságom.
felejthető vagyok.
könnyen.

258.

ujjaimmal rajzolom tovább.
a tapéta színes mintáit.
amit egyenként letépkedsz utánam.

257.

beleálmodlak valami másba.
magunk egy másik valótlanságba.
ahol nem csak egy rongy vagyok számodra.
amivel letörlöd a kilátásaid koszos ablakát.

256.

csak egyszerűen.
folynál végig a nyakamon.
megállnál a kulcscsont hajlatomban.
és párolognál el.
csak ennyit akarok.

255.

és csak most látom.
hogyan is nézlek.
világtalanságba.
menekülnék előled.

254.

az emberek bőrebe.
kellene vésni.
a szavaidat.

253.

bárcsak annyit mondanál.
sajnálom hogy késtem.

örülök hogy jöttél.
én meg csak ennyit.

252.

képtelen vagyok értékelni.
azokat akik szeretnek.
és azok engem.
akiket én.

251.

mert mindenki.
akkor jön rá mennyire szeretett.
amikor már elveszített.
közhelyes napokon.

250.

minél több ember vesz körül.
annál rosszabbul vagyok.
mert te nem...

249.

az égen csillagok haldokoltak.
akkor valaki ránk azt mondta.
együtt legalább szépek vagyunk.
azt hiszem téged kívántalak.

248.

azt hiszem te vagy a napom.
és én körül keringelek.
megszokásból égetsz.

247.

tintádba hempergőzöm.
tőled lesz mintás a testem.
megint rossz napok.

246.

mióta vagy.
földben a lábam.
és áztatnak a leveleid.

245.

túl megfogható ez az állapot.
és én nem tudom elengedni.
pedig annyira akarom.

244.

az ölelésedbe sírtam magam.
hogy észre se vedd.
ahogyan elmúlsz.

243.

elengedtelek.
ott a lépcsőházban.
a lifttel csendben.
süllyedtél el bennem.

242.

alszol már?
ezeregyszáz-
negyvenhét.

241.

hiányzik az a képzeletbeli kapualj.
ahol éjszaka megfogtad a kezem.
és felcsöngettünk a nemlétező jövőnknek.

240.

mert még az esőcseppek is.
ívesen kikerülnek.
te sem érsz hozzám.

239.

árnyékom felfalja a nap.
szempilláim közé ragad.
minden törékeny pillanat.

238.

- mi van veled?
- felszívott az éter.
... napjaim.

237.

fejjel lefelé.
lógok a semmiben.
könnyeim visszafelé folynak.
üss nagyot föld!

236.

megerőszakoltam önmagam.
mi lesz velünk így?
másik felem.

235.

taníts meg!
gyűlölni téged.
ahogyan te magadat.

234.

leázott tapéta.
alávéstem a neved.
holnap újra kifestek.

233.

álomba forgolódás.
lepedőmön gyűrődések.
amit nem tőled kaptam.

232.

-mit csinálsz?
-eleresztelek...

231.

magamnak akarlak.
te ismerős idegen.

230.

tűnj el!
tűnj el...
kérlek.

229.

20 levél.
529 szó.
ennyim maradt belőled.

228.

túlbonyolítottuk.
ezt is.
de ma vége lett.
sok mindennek.

227.

mintha sosem léteztél volna.
csak álmomban hajtottam.
homlokom mellkasodra.

225.

szinte megállt az idő.
amióta nem vagy.
nincs előre haladásom.

223.

azt akarom hogy kigyógyuljon.
a lelkem a testemből.
én belőled.

221.

a sötéttel jöttél.
majd a fénnyel tűntél el.
hiányod altat.

220.

mindennap a reggel.
újra bemutatkozik.
csókkal ébreszt.
majd kezet fog velem.

220.

mindennap a reggel.
újra bemutatkozik.
csókkal ébreszt.
majd kezet fog velem.

219.

ès ha àlmodban.
rajtam felejted tenyered.
majd magad èrzed ujjaid hegyèn.

218.

a hiányod.

ül hónapok óta.

a vállaimon.

217.

mit csinálok rosszul?
mindent.

216.

teli vagyok.
veled.
kicsordul a peremén.

214.

ilyenkor hol vagy mellőlem?
mikor édesen homályos a világ.

213.

semmi az életem.
csak egy pont vagyok.
nincsen fényem.

212.

megint beleesek abba a hibába.
hogy többet látok beléd.
mint ami vagy.

211.

tökéletesen kiüresítettem magam.
másokkal szemben.
de veled nem megy.

210.

látom a kezeid.
ahogy dagasztják a holdat.
majd megölik vele a napot.

209.

szívszaggató füst.
hamudarabokban a padlón.
felszívta a csended.

208.

jobb lenne inkább.
beléd szeretni.
nem másba.
nem belé.

207.

különböző életeket élek.
mindennap másét.
de egyikben sem vagy benne.

206.

egy lépés előre.
aztán millió hátra.
ez vagy te.

205.

az ég is.
ha tehetné.
hónapokig sírna.

204.

félek hogy talán.
nemsoká megint látlak.
és félek hogy nem.

203.

lassan nincs már másom.
csak a romjaim.
majd ki látja ezt szépnek?

202.

lopj el tőlem mindent!
te semmitmondó élet.
talán szebb lesz nélküled.

201.

minden "lélekzettel" nehezebb.
nyomja a hiányod a mellkasom.
ne többé.

200.

szentimentális vagyok.
megint miattad.
mindig.

199.

édes emlék ízű a szád.
lecsókolnám róla
kettőnk minden pillanatát.

198.

vessz el!
s én majd várom.
hogy hazatalálj.

197.

egy ideje semmi.
csak a hangok és a fények.

196.

egy ideje senki.
csak az emléked.

195.

kisírni a lelkem.
elképzelem milyen lenne.
minden könnyebb.

194.

aztán próbálom nem elhinni.
hogy mégis csak létezel.
minden egyedül ébredő reggelen.

193.

és ha valaki azt kérdezné.
milyen volt veled?
én azt válaszolnám.
... akkor éltem igazán.

192.

mintha szeretnélek.
pedig csak képzelem.
...sajnos nem.

191.

az hogy látlak csak nekem fáj.
te tovább sétálsz mosolyogva.
amíg bennem hullanak a leveleid.
és csókjaival borít be az ősz.

190.

megint álmodtam volna?
nem.
csókolom.

189.

vakító napfény.
amosolyod.
beleremegtem.

188.

ostoba én.
hogy hittem neked múlt.
még ostobább.
hogy megszerettelek jelen.

187.

biztosan a napon felejtettelek.
hogy ennyire megromlottál.
vagy csak hajlamos vagy rá.

186.

sok minden jön majd.
amit nem tudok hová tenni.
csak ha kitöröllek.
féltelek!

185.

a földről kell összeszednem.
az álmaimat.
amit összetapos az idő.
meg te.

184.

a boldogság pillanatnyi állapot.
mint azon a hosszú reggelen.
bújj el megint a függönyfényben.

183.

a szerelem nevű dolog.
félre vezet minket.
engem és téged.

182.

ősz... a második tavasz.
mikor minden levél egy virág.
valahol ezt olvastam.

181.

annyira jól csináltad.
alig maradt valami utánad.
csak pár pillanat.

180.

irtom az emléked.
...nám.
ha menne.

179.

inkább csak hülye vagy,
és menthetetlen.
az.

178.

ittam a fényed.
csókoltam a mosolyod.
pedig nem létezel.
csak én találtalak ki.

177.

pár napja.
csak a tej!

176.

végre nem leszel.
nem látom az árnyékod.
ráégve a házfalakra.
egy gonddal kevesebb.

175.

fény alszik a falon.
halott madarat mintáz.
erőtlen sikolyaim.
fagyasztotta mellé az idő.

174.

miért mindig.
akkor bukkansz fel.
amikor elnyomlak?
mint a bőrömön.
egy cigaretta csikket.

173.

át kellene élnem.
mert most csak túlélem.
a dolgokat a napokat.
téged és a nemléted.

172.

azt akarom hogy.
senkivé legyetek.
tűnjetek el végleg.
sokatmondó emlékek.

171.

ma végre kimozdulok.
nélkületek kételyek.
hátra se nézek.

170.

hanyatt dőlve nézem azt.
amit életednek nevezel.
bárcsak megvakítanál.
mielőtt senkivé válsz.

169.

sosem voltál az.
amit mutattál magadról.
csak vágytál rá.
köszönöm hogy kiábrándulhattam.

igazán.

nagyon szépen köszönöm azoknak akik fáradhatatlanul olvassák ezeket az agymenéseket.
akár a világ másik végéből vagy éppen csak innen két utcányira... tényleg nagyon köszönöm.

168.

százkét lap.
maradt az évemből.
kitartást akarok.

167.

a tudattalan állapot.
az ami sosem jön el.
csak várom.

165.

fel kell adnom.
pár rossz szokásom.
gondolni rád.

164.

eltűnni.eltűnni.
...eltűnni.
jó érzéssel tölt el.

163.

annyira várom.
hogy emlék legyél.
az ágyam alatt.
papírgombóccá gyűrve.

162.

elbújok az utcákban.
a villamoson is.
egyre átlátszóbbá válok.

161.

változatlan állapotok.
csak néha elhiszem.
hogy jó.

160.

könnyen feladom.
igen...
a semmit nem nehéz.

159.

nem értem.
nem.

158.

a könnyeid.
amikor nevetsz.
fájdalmasan szépek.

156.

ellehetetlenítek.
magam tőled.
jó lesz?

155.

hiányzik a fényed.
amivel körülvettél.
hogy magamra találjak.
a sötétemben.

154.

régen láttalak magam előtt.
olyan szépnek mint akkor.
hiányzik a fényed.

152.

elharapott szó végek.
mély pillantások.
egymásból egy másba.

150.

lassú tea idő.
és hangosan gyűlöllek tovább.
magamban.

147

talán rád is.
de azt hiszem csak a csend.
az amire igazán vágyom.

146.

mindig mindig.
égetitek a szembogaram.
halvány fényű remények.

145.

még jobban fájna.
ha te lennél mellettem.
mint akárki más.

144.

már nem bújik többé.
mosoly a szám csücskében.
az idő meg te tettél ilyenné.

143.

rám telepedett a tegnap.
az illatok. a fények.
az érzéseink.

142.

azt hittem megsajnáltalak.
de rákellet jönnöm.
azt sem érdemled meg.

141.

nem tudom honnan jössz.
de jó hogy itt vagy.
maradj még.

140.

a gyufa égő illata.
majd ahogyan száll.
a fehér füst a szádból.

139.

a legnagyobb ajándék nekem a marci.
álmomban ezt mondtam.
ki az a marci?

138.

megtiltom magamnak.
hogy rád gondoljak.
hogy éljek.

137.

majd elmúlik.
minden.
mindig.
ez illik rám.

136.

a remény hal meg utoljára.
nálam már rég meghalt.
akkor most mi lesz?

135.

azt hiszem.
sosem leszek.
szívbeteg.

134.

a szerelem.
nem tesz jót a szívnek.
valahol ezt olvastam.

133.

ha írsz fáj.
ha nem az is.
mintha a bőrömbe vésnéd.
a betűid és a semmid.

132.

mintha napok óta sírnék.
pedig nem.
csak ömlik belőlem az emléked.

131.

magamra húzom a szoba édes illatát.
mint egy jól használt takarót.
és várok egy idegent aki nem jön.

130.

tökéletes káoszban.
fekszenek a földön a ruháink.
amiket lecsalt rólunk az éjszaka.

129.

apró rezdülések.
ahogyan végig simítom.
a hegedűm húrjait.
emlékeztet a bőrödre.

128.

közhelyeket morzsol a szám.
a szél testem csókolva.
hozza a változást.

127.

gyönyörű reménytelenségben.
ültünk egymás mellett.
a nap felőli oldalon.

126.

meghaltál.
de így leszel.
még valóságosabb.

125.

hol kéne lennem?
távol tőle.
várom hogy emlék legyen.

124.

azt mondják minden itt van.
ha így van akkor itt vagy te is.
visszhangzik a csend körülöttem.
vagy az ahogyan létezel.

123.

mellettem ébredt reggel.
hajába ragadt álmokkal.
kiakartam bogozni belőle.
milyennek látott akkor.

121.

a te cipőd akarom látni.
megint az enyém mellett.
nem másét vagy a hiányát.

120.

nem vagy te elveszve.
mondta.
csak szeretnék.
válaszoltam.

119.

minden eltűnik.
ahogyan én is.
ebben legalább hasonlítom rád.
vagy csak próbálkozom.

118.

háromnegyed kettő.
csúzlival lövöldözöm az álmaid.
miközben édes illatod van.

117.

pont akkor amikor.
azt mondom már nem érdekel.
akkor látom meg az utcán.
basszameg hogy te.

116.

tudtam.
mit fogsz írni.
és azt is hogy.
soha nem kapsz rá választ.

115.

- mit csinálsz?
- csalódom benned.

114.

megbújni a szavaidban.
teljesen egyedül.
nagyon akarom.

113.

és ha majd eltűntem.
szóljanak neki hogy.
én voltam az akit.
soha többé nem fog látni.

112.

még azzal is hazudsz.
ahogyan rám nézel.
csak magadnak.

110.

nincs erőm csalódni benned.
inkább csak rád hagyom.
csukott szemhéj alól nézem.
ahogy elrontod az egészet.

108.

riadt madarakat látok.
színeket az égen.
rád gondolok.

107.

nézem ahogy eltűnsz.
nem tehetek ellene.
képtelen vagyok.

106.

homályos kapualj.
hallom a szíved dobogását.
hasonlít a csengő hangjára.
szaggatott.

105.

hülye vagy.
szótagolom.
hogy megértsd.

104.

semmi.
a többi csak túlzás.

102.

már nem emlékszem rád.
homályos foltok.
elmém lapjain.

100.

ezeregyszáznegyvenhét.
életem... veled.

99.

szép vagy.
mert én nézlek.

97.

rettegek.
miért engedtelek ilyen közel?
hülye voltam.

95.

hiányzol.
régen éreztem már ezt.
mindig azt hiszem, hogy nem.
de mégis igen.

94.

hogyan tovább?
napjaim kérdése.
túl szép lenne...

93.

amikor hozzám bújtál.
neked erős dohány és bor.
nekem parfüm illatom volt.
egyik itta a másikét.

92.

rád gondolok akkor is.
ha másról beszélek.
mindig.

90.

olvasom sokáig amit ír.
amit már nem te.
villognak a borítékaink.

88.

majd elmondja milyen érzés.
hogy magaddá tetted.
elrejtetted előlem.
hová vitted a szépet?

87.

miért nem úgy nézünk ki.
mint a lelkünk?
egyszerűbb lennél.

86.

azóta már tudom.
hogy egyetlen szavam sem értetted
és el is felejtetted rögtön.
így működsz.

85.

megint gyűrött térkép a testem.
érintésedtől mintás mindenem.
de már mást képzelek magam mellé.
aki elmondja milyen a helyedben.

84.

hogy lehet valaki ennyire vak?
hogy lehetsz ennyire...?
szánlak.

79.

jó hogy vagy nekem.
még ha ez nem is igaz.
csak pillanatnyi állapot.

76.

millió darabra.
hullik szét a csendem.
mikor csaló szavaid megtörik.

75.

könnyedséged hiányának.
elviselhetetlen súlya alatt.
rogyom össze.
már nem vagy velem.

72.

emlékek titeket kereslek.
a szőnyeg alatt.
az ágy mögött.
a takarómba bújtatva.
mesélni szeretnék rólatok.
de nem talállak.

71.

cigaretta vég égeti az ujjam.
magamba szívom az üresség füstjét.
ablakban ülve érzem a semmit.
egy pillanatra minden tökéletes.

70.

siratom a hamvaim.
hát most miből épüljek újjá.
belőletek már nem lehet.
kopott álmok.

69.

emlékeket morzsol a pipájába.
halkan rágyújt a magány.
füstkarikákkal takarja be a testem.
hogy ne fázzam.

68.

"és nem sejted
hogy véletleneid belőled fakadnak"
igaza volt.

67.

maradjon mindig ma.
nem akarok holnapot többé.

65.

fájt de megnyugodtam.
amikor kisétáltál az életemből.
elbújtál a fényben.

61.

egyenlők vagyunk.
de te ezt nem láttad.
csak pár seb maradt.

59.

tollat cserélek.
ha már életet nem lehet.
sajnálni való.

58.

előbb a szívem
raboltad el, vagy
a testem?

57.

- mit csinálsz?
- hiányzom valakinek.

55.

a cipőddel álmodtam.
veled meg a véletlenekkel.
jól esett.

54.

érzem magam.
egyedül.
nélkületek.

52.

ma nálam alszik a rímed.
kezdesz visszatérni.
ne tedd.

51.

te ilyen vagy.
fájdalom vagy nekem.
csak az... mondta.

49.

gyerek vagy még.
mint sokan körülöttem.
túlnőttelek vagy kinőttelek.
ahogyan a rólad felépült képet bennem.

47.

pályázom és nyerek.
utazom.

45.

jobb ha elveszett maradsz.
és nem talállak meg.
koszos papírcetli a kövön.

44.

teljesen idegen emberrel beszélni.
elképzelhetetlen dolgokról.
szép érzés.

43.

kár hogy haza találtál.
elveszettként jobban szerettelek.
tényleg kár.

42.

csaló vagy...súgja a hideg.
amikor végignyalja magát a gerincemen.
csak nézlek.

41.

nálam kopogtat a csended.
vagy ez a magányod?

40.

hogyan lehet hozzád eljutni? -kérdezted.
nehezen. -válaszoltam.
álmodtam.

39.

már én is tudom miről beszélt.
láttam felvillanni majd eloltódni őket.
elmosolyodtam.

38.

imádom.
hogy úgy beszélek vele.
mintha egy megsárgult könyv.
lapjaiból léptünk volna ki.

37.

az utolsó állomáson vagyunk.
mondta a szomorúság.
együtt vagyunk.
mondta a boldogság.

35.

száz levél.
három szó.
tegnap óta érzem.

33.

úgy utaztunk egész végig.
hogy nem szóltunk egy szót sem egymáshoz.
ilyen lenne egy régóta jól működő kapcsolat?

32.

álmomban meztelen vagy.
kitakarod a fényem.
ettől még nem szeretlek.
sehogyan sem.

31.

veled szemben ülni csendben.
teával a csupasz kezemben.
és csak annyit motyogni.
idd meg mert kihűl a hidegben

30.

papírhajókat látok.
úszni a könnyeidben.

29.

vissza felé kiolvasni egy könyvet.
nekem minden.

27.

megvan mindened.
ugye?
de ez mind szemét.

25.

komolyodtak az arcvonásaid.
mondta.
talán tényleg felnőttem...

24.

levegő után kapkodni.
kevésbé fontos könnyek.
nem segít.

23.

A dokumentum ("el.") tartalma megváltozott.
Menti a módosításokat?

Elvetés...

21.

nem is vagy annyira idegen mint hittem.
amikor megláttalak,tudtam hogy régről ismerlek.
jobb lettél mint akkor azokon a hűvös estéken.

20.

biztosan törli az üzenetet?
igen!

18.

tudom mit akarok.
semmi olyat ami létezik.

17.

elromlott...mondta az óra.
mikor vissza felé kezdett el járni.
pedig csak te lettél rosszabb.

16.

mikor mások reggel a munkába mennek.
én megfogom a kezed.
és csendben haza megyek veled.

13.

most vörös bor.
próbál vigasztalni.

12.

nagyon fáj?
kérdezte.
éppen eléggé.

11.

mosni le a vért az ujjaimról.
basszameg.

10.

áttetsző pókhálóban.
mint a legyek.
szánalmasan vergődsz.

9.

1:42
neon fények remegése.
szar.

7.

kiporszívózom.
magamból a semmid.

4.

mindenhol hazugság.
sírnivaló.

2.

ablaküveg porába virágot rajzolni. csak mert te azt kérted.

1.

utcakövön sétálni úgy hogy nem érintünk vonalakat.

mindenben elveszni. az üres éjszakákban mikor a hold lecsorog a háztetők oldalán. az utca beeső sarkaiban mocskossá téve önmagunkat. csak mosni le magunkról a tegnapokat. azokat a bőrre felvarrt pillanatokat. kavarogni fehéren a reggeli kávéban és látni hogy te vagy most a fekete. elveszni benned ahogy eltűnni az ajtórésnyi csendben. megint mindent mindeggyé kell tennem.

Nem tudom elengedni a kezed, mert ha most hagyom hogy elmenj, akkor többé képtelen leszek elviselni, ahogyan valami számomra tökéletesen érdektelen dolgot mesélsz rajongva és közben érzem, hogy ragyogsz a lelkesedéstől. Nem akarom azt érezni, ahogyan a mellettem lévő üres ágyrész lassan kihűl. Vagy a lakásod üres látványát, azt hogy már nem hevernek a dolgaim a padlón a tiéddel. Nem merek többé találkozni veled se véletlenül se direkt ha éppen hazaesel, olvasni a betűid hosszú levelekben, hallgatni a hangod a telefonban, vagy akárhogyan a közeledben lenni, miközben számodra már nem létezem.

egyre többször látlak a kézremegésemben.
ahogyan nyúlnék utánad de szétfoszlasz a csendben.
olyan könnyen szakít ki mellőlem az élet.
ahogyan az idő a megfáradt anyagú inget.

nem tudom hova dugni előled azt a sok mosolyom.
nem férnek el a zsebeimben.
nem is raknám oda őket.
félek tőle hogy belemosom.
ahogyan sokszor a zsebkendőket is.
és majd foltokat hagysz bennem, mint az idő a negatívokon.

megállóban áll a nyár. ő is a hajnali villamosra vár. napsárga lámpafényben ébredezek öntudatra. belelátlak minden homályos utcasarokba. se kávé se cigi csak a koszos emlékeink tartanak éberen. botladozásainktól sebes már a térdem az időtől meg a kezem. halkan zuhanyzom le a hazugságodban. ha elköltözöl belőlem, majd otthont találsz valaki másban. porzik a tüdőm ma is elszívod a levegőm. nézed ahogy eltűnik a testem előled a füstben. néma félelem feszül az arcodra. ebben a pillanatban hasonlítunk igazán önmagunkra.

menni kell a testből kifelé.
egyensúlyozni az utcák peremén.
ott köszönj ahol senki sincs sehol.
akkor macskakövek résein szűrődik át a hangod.
majd látom az arcunk amik már túlléptek rajtunk.
csak ne ismerjelek még.
addig nem fáj hogyha szép.

néha nem értelek, mintha a holdat nézném hátulról fejjel lefelé. megvilágítja a cipőinket, ahogyan árnyékaink az aszfaltba égnek. út építés, átépítés, helyrehozás van köztünk. levágott távolságok, előre eljátszott szerepek. amolyan függönybe csavart testek, amik láthatatlan szárnyakkal verdesnek. álarcos bábként járják az utcákat. ha azt mondanák valakik vagyunk, csak hazudnának. valósághű álmainkban öljük meg a holnapunk. paplanhuzatba bújtatjuk önmagunk.

innom kéne a csaló szavaid.
hagyni hogy kezed kalandozzon testem vonalain.
tele festeni ellenszenvvel a közénk épített falaim.
hogy ne sétálhass be könnyen a fehér ajtóin.

kád víz.

Teleengedek egy kád vizet. Elmerülök, kicsordul a peremén, ahogyan belőlem a csend, mikor lassan beülsz mellém. Rágyújtok egy szál magányra, érzem mikor szívod előlem a füstjét. Milyen kár is, hogy nem dohányzunk, még ha csak magát a magányt szívnánk el egymás elől, lehet jobb lenne. Nem mondasz semmit, zavar a hallgatásod. Várod hogy beszéljek, pedig mindig te kérdezel. Te vagy a kezdet, én meg a folytatás. Néha jó lenne tudni, merre csavarjuk a régi tévé antennáit, hogy befogjuk életünk legizgalmasabb adásait. A kádban is csak te meg én van, ez nem az a pillanat, amikor tudjuk hogy mi lesz majd. Csak szívod a magányom, én játszok a vízzel. Pontosan tudod, hogy ott hagyhatnálak, de még maradnom kell.

három lépés távolság.
nem bírnám ha közelebb jönnél.
tarts be kérlek.

nem szeretem a régi szobám.
tele vagy vele.
emlék illatú még a párnám

nem vagyok tükör, sem hiú ábránd.
nem törhetsz össze kedvedre, ha nem tetszik az ami vagy.
amit látsz magadról, bennem.
újra megragaszthatsz, de úgyis eltörök megint.
tűröm, hogy játsszuk ezt egy darabig.
de tudod, úgy is mindegy.

nem fogom miattad letisztítani a gondolataim.
ahogyan az idő a csontról a húst.

elfáradtak a szempilláim.
sokszor bújtál meg köztük.
mint fény.

megmaradtak a mélyedések a tenyeremben.
amit te meg az idő vájtatok bele.
folyó medrévé vált a napjaimnak.
bele dobom a dolgaim majd téged is.
hagyom hogy elsodródj, csak nézlek.

most helyetted a város csókolja rám láthatatlan piszkát.
tudod hogy sosem leszek ennél fénylőbb és tisztább.
ajkadon száradnak sosem volt szép szavak.
papírból hajtogatunk vajszínű álmokat.

mindenki világokat akar egymás mellé, egymásba passzírozni. összeférhetetlen kis bolygókat amik keringenek üres testek körül... állandó ütközésben vannak.
nincsen összesimulás, csak bőr alá mélyesztett karmok. bántás és félelem a hétköznapitól. senki sem akar átlagolható lenni, erőlködéssel válnak semmivé.
nem én mozgok a föld körül hanem ő körülöttem. vedd észre te is és álljunk meg amíg lezáródik a szemhéjam abban a percben.
kis világok gyenge alappal... ingadoznak, roskadnak felettünk. elvárásokat pakolunk rájuk és reményekkel fűszerezzük. ezt is csak mi találjuk ki. fantáziából született képzet építmények.
magamat vetkőztetem le nem engedem hogy te tedd. rád öltöm önmagam hogy ott lehess bennem.

ne akard tudni mennyire utállak ilyenkor...
amikor ugyanazt csinálom amit te.
mégis téged ítéllek el ezekért.
aztán megint csak inkább becsukom a szemem.

That's what you want to do. Travel while you're young.

jó kisfilmek jó zenével!

lesz így is.

majd egyszer gondolok rád is, miértek és libabőr nélkül a karjaimon. múlt szagú termekben ülve csempe hidegben. ahol cselló dallam árad szét, visszaverve a falakról azt az illékony érzést. elvesztettelek ott a saroknyi sötétekben. valahol én is elvesztem félúton közted és köztem. lehet azért ahogyan kezdtük, de kicsit egyedül hagytál ha nem is kívülről nézve...csak itt bent. most itt maradtam egymagamban középen, kimondatlan szavak és le nem írt betűkkel a markomban. lehet nem így kellett volna. tényleg nem így.

A tegnapok magányát csupaszítjuk le az éjjel. Meztelen testtel adózunk a mának. Majd reggel ablakod előtt állok és érzem bőrömön a beszűrődő fényeket, nincs rajtam semmi csak te, az illatod, az inged. Az ébredést is áldom hiszen velem vagy, némán nézlek, azt ahogyan itt fekszel. Öltözöm és te arra kérsz, hogy bújjak vissza hozzád. De tudom semmi sem marad már így, ajkamon érzem a pillanat elmúló ízét.

a belső világom. igen... azt hiszem csend lenne benne. teljes sötétség. csak egy asztal és rajta éjjeli lámpa. apró madarak röpdösnék körbe körbe. de nem lenne zizzenésük ahogyan a papír és a toll érintésének sem sercegése, hiszen a csend elnyel mindent. ott ülnék magamban. írnám a jól megszokott forgatókönyvünk. néha bele- belefogyna a tinta. elképzelném ahogyan az életünk párhuzamosan fut egymás mellett. néha majdnem találkozik aztán újra eltávolodik. olyankor csak satíroznék, áthúznék, kifestenék. de idővel valahol a közepén túl, közelebb a végéhez. majd egyszer tényleg összeér.

más

fél év után ugyanott ültem. a hangok. az illatok. a képek egyformák voltak. az is ahogyan simogatta arcomat a langyos szellő. de valami mégis hiányzott. te...most más valakivel vagy valahol, a könyvtárban, a téren, az ágyban. ahogyan én is más valakivel ültem ott a kedvenc helyünkön, mégis magamban egyedül, némán. már nem az vagy aki akkor voltál, aki azt mesélte hogyan ugrált kis srác korában pocsolyákból pocsolyába. már nem vagy ott velem. megváltoztunk mind a ketten. kinőttünk egymásból. túlnőttem rajtad. másba mélyesztem gyökereim.

szavak.

rólam miért nem...? az enyéim miben mások...? az ő betűi egyenesek vagy többet mondhatnak. dacosak és céltudatosak. lehet színesebbek, hangosabbak. nem tudom, hiszen nem ismerem őket.
az enyéim görbék és maszatosak. vissza felé olvashatóak. nem terveznek. csak sodródnak mint a levelek. lehet semmit sem mondanak. mégis a legőszintébbek veled.

Tibetben a lélek.

Kedvesem!

Köszönöm. Sokat kaptam tőled. Semmit sem tudtam adni. Talán ezzel a levéllel segíthetek neked. Tibet mindmáig él bennem. Mindenütt ott van, akár az örökké valóság. Eleinte félreértettem Tibetet, ahogyan félreértjük az örökkévalóságot is. Azt hisszük, hogy évek, évmilliók hosszú sora. Pedig nem örök idő. Örök időtlenség az örökkévalóság!
Nem szerettem a Kailászát! Meggyötört, térdre kényszerített. Úgy hatott rám mint a betegségem. Még magányosabbá tett. Úgy látszik, hogy az ember négyezer méter felett ugyanolyan egyedül van, mint a betegségben. És ugyanolyan kiszolgáltatott.
Szeretem a Kailászát! Feltépte a sebeimet, és kitisztította őket. Ott tudtam először beszélni a nyomorultságomról. Úgy tört fel a fájdalom, hogy azt éreztem, kiszakítja a lelkemet. Lhászában, a kórházban úgy éreztem, üres vagyok. Mintha a fájdalommal a lelkem is távozott volna belőlem. Majd ahogy erősödtem, éreztem a szeretetet.
Téged szerettelek! Mert Te voltál az első ember, aki a gyengeségemet nem használta ki. Mert nem akartál belőlem semmit sem faragni. Talán azért, mert elfogadtál úgy, ahogy vagyok. Vagy talán, mert közömbös voltam számodra. Ezt szerettem volna kideríteni. Ez volt az egyetlen ok, amiért vissza akartam térni Szamjébe. S végül pont ezért döntöttem úgy, hogy vissza megyek Londonba. Nem tudtam volna elviselni, ha az egyetlen ember, akit szeretek, közömbös irántam.
…
Otthont adtál nekem. A lelkemnek. Mert rajtad keresztül megtaláltam a csendet. A csend megszakította bennem a dolgok célirányos menetét. Összeillesztette lelkem összetört tükrét. Megértettem, hogy a csend a lélek nyelve. Csak akkor halljuk a hangját, ha legbelül is hallgatunk. Egy pillanatban Tarcsenben mindkettőnk lelkében csend lehetett, mert a tiéd, megérintette az enyémet.
…
Amikor elindultam hiányzott belőlem a csend. Egyszerre gyötört a félelem, az emlékek, és az ingerek sokasága. Ugyanúgy, mint téged.
A szamjei kolostorban töltött idő megteremtette bennem a hallgatást. A zarándokút megrázkódtatásai kiürítettek. Majd lassan feltöltődtem csenddel, és magától elrendeződött kavargó, sajgó, borús belső világom. Bénító félelmeim, szorongásaim szétporladtak a hallgatás tág terében. A rossz érzés már nem tudja megfertőzni a környezetét lelkemben, mert először a csend közegén kell áttörnie. Korábban egy enyhe szúró fájdalom a hónom alatt, vagy a mellkasomban már halálfélelmet okozott. Ma úgy kezelem, mintha nem is hozzám tartozna. Rajtam kívül lenne. Meg kell tanulnunk elereszteni. Semmihez sem szabad ragaszkodnunk, még a fájdalmainkhoz sem. A lemondáson keresztül vezet az út a csendhez.
…
Érzem a lelkem. Sokszor azon gondolkodom, vajon hol lehet a testemben. Úgy képzelem el mint a nagy költök egyetlen szavát, festőművészek egyetlen ecsetvonását. Ott van a műben, de még az alkotó sem tudja megmondani, hogy melyik az a szó vagy ecsetvonás.


Tolvaly Ferenc: Tibetben a lélek
Levél részletek

Tudod van az a színes virágos dobozom, ami az ágyam alatt hever. Abba gyűjtelek össze és raklak bele minden éjjel. Azt hiszem, láttad már ahogyan a kezemben tartom, ha mégsem akkor ígérem majd megmutatom.

a történetek amiket kiskorunkban olvastunk, nem mesélték el nekünk hogy a szörnyek amik az ágyunk alatt bujkálnak...azok a lények amivé válunk ha felnövünk.

ők.

Amikor sok évvel a hátunk mögött azt mondod... neked nem tetszik, nem értelek. Az idő tett ilyenné, nem...oh dehogy, te mindig is ilyen voltál. Túl magadnak való, túl mogorva és flegma. Engem is ilyenné tettél, pedig mindennap megküzdök veled. Nem ellened, veled.
Beszélsz hozzám, látom hogy mozog a szád, mégis elsuhan mellettem amit mondasz. Dolgokat vágunk egymás fejéhez, de tudom hogy szeretsz és nélkülem nem lennél és nélküled nem lennék én sem. Mert nem az vagyok akivé tettél, hanem az akivé válni akartam. Önmagam.

gondolatok.

azt hiszem az ember és gondolatainak viszonya olyan lehet mint a szerelem...néha annyira tudom gyűlölni, ahogyan rám nehezednek. szinte megfojtanak...viszont olykor szeretem őket. ahogy járkálnak a fejemben. olyan szépek és könnyűek.

részlet.

... Nem mondunk semmit, már túl léptünk azon. Most ujjaidon alszik a homály, árnyékot vet bőrömre érintésed. Álmaim sálamba bújtatom előled. Tudom hogy ismersz, csak annyira mint magad vagy ahogyan én téged. De mégsem hittem volna, hogy ennyire valóságos vagy...

már nem megy az írás. már könnyekkel festek hangulatokat arcomra. nem ceruzát fogva vagy kezemmel a gombokat nyomkodva. súlyosan nehezedsz a mellkasomra és én csak belesüllyesztelek magamba. belebújjunk a paplanhuzatba ahol valamiféle érthetetlen idegen nyelven ragaszt szavakat a csend ajkaidra. amit mondasz azt a belsőm kizárja pedig a testem igazán hallja. hangodra táncol végig ujjam arcodról nyakadra. miért sétáltál be most a világomba. hogy utána felismerhessem sziluetted beleégve a poros betonba. és a hold majd új szavakat hímezzen rád. amitől még jobban ragaszkodom hozzád.

szakadt papírlapra való vagyok. betűkké formálható élet. magnólia illatú tavasz. csempék közé bújó csend.

a függöny mögül lépsz ki fénylő testtel. a falakra nap sárga fényeket festesz fel. a lelkem mázolod ki arany színnel. megálmodom életünk vászonnal és ecsettel.

.

minden apró darabkára hullik és zuhanás közben kék lánggal ég el.
a szavaid amit nekem szánsz a tarkómba vés fel. szemeket zárj le hosszú álommal büntetve. gerincem mellett végigfolyó fekete tinta pumpál életet szívembe.
"talán" sóhajok dúdolnak fülembe képeket. sötét kell hogy láthassam a részletekben megbúvó csendet. hisz magába szívja a város fényeinek mintáját amit a felhőkre festett. a csillagok jóízűen utcai lámpákat esznek. és a hold sápaszt semmivé pár egymásba fonódott égitestet.

zuhanunk, a föld elöl nem menekülhetünk. arcunk előtt a kezünk. se sárkányunk se ejtőernyőnk. kár várnunk arra hogy szárnyat rajzolsz nekünk. pedig a hátunkon ott van a helyük. hegek amiket bele égetett a képzeleted. a színek amik fekete tintává lettek.

.

a semmi kopogtat botjával nyomot hagyva a szívemen. az idővel sétál egymást fogva kéz a kézen. az idő ernyőt tart megfáradt arcuk elé. hogy ne ázzon el az emlékektől amik zuhannak felé. a remény sóhajt most ráncot arcukra. ahogy én csókoltam lelkem ajkadra.

bennem.

már megint a küszöbömön toporogsz.esővizes hajjal az ajtófélfámba kapaszkodsz.belém bújsz mint felhőkbe a nap.nélküled ez az év sem lenne újabb.villámok gyújtanak fényt benned.szívem az árnyékodra fested.ma is itt hagysz pedig kint lassan hűvösödik.egyedül maradok önmagam horizontján és nézem ahogy alkonyodik.

a máimból mindig hiányzik az a kevés te.ami felém szállna és belebújna a perceimbe.de nekem csak piszkos körmök alatt megrekedt idő maradt belőle.így ujjaimmal hajszálaid közé fonom lélektelen sóhajom.álmaid sötét árnyalatként tükröződnek lecsukott szemhéjadon.érzem,pár szeretlek fagyott véresre puha ajkaidon.majd a jövő csókolja őket egy újabb holnapon.

próbálj fel.

papírrepülő gondolatok akadnak fent kiszáradt gallyakon. az üresség tükröződik vissza a homályos ablakodon. bőröm alól kisercenő vajszínű csended. gerincem vonalán ezüst csíkot húzva maga után némán menetelget. belém szakadt vágyaid hátamra rajzolod. tintafoltos ujjad fest sminket arcomon. csipesszel aggatsz fel ruhaként a szívedbe. kifeszítesz magadban egy madzagkötélre. próbálj fel kérlek. új ruhádként használj. hanyagul a székre dobva. reggeli fénybe mosdatva. mázosan.