2010. január 15., péntek

igazi.



mindenki keresi álmai lényét.én is keresem...kerestem.de azt hiszem álmaim fiúja olyan lenne mint te.hasonló a haja.zöld a szeme...kicsit suta.mosolygós és szemüveges.de ez csak áltatás és képmutatás lenne részemről.de most komolyan jobb vagy mint álmaim fiúja...és hogy miért? egyszerű a válasz...mert igazi vagy.csak tudod nagy különbség van a vágyak és a valóság között.ezért most inkább becsukom a szemem hogy így láthassalak.


pont

minden másodperccel közelebb kerülök hozzád.de te csak távolodsz a füstös végtelenben.
lépteim zajára a madarak megriadnak előttem. tolluk száll...úgy látom angyal vagy éppen.
bele mászol a fejembe és méred az időnk ketyegve.nincs már sok hátra.lépek tovább szó nélkül mintha nem is fájna. a felhők mögül fény szűrődik és világítja lelked. szép vagy ma nincs mitől félned. arcom hosszú ujjaim rejtekébe temetve.védő álarcot festve bújok el előled.hogy ne lássam ahogy fájdalmam nézed. bőrödön szellő lépked és simogat illatoddal. pillám megrebbet ahogyan pillantásod szívem rezzenése lett. mindig egyre közelebb és csak nyújtom a kezem. te hozzám érsz csendben majd elengedsz hirtelen. miért játszod ezt velem?

kimondhatatlanul.

édes illatba burkolózom talán ez majd elhomályosítja tudatom.az ágyamban fekszem álmomban ott vagy mellettem de most csak forgolódom csendben.hátamon végig fut hiányod.sápadtságot rajzol a semmi.a hold is hiányolja a napot.könnyeit ködfátyol fedi.várom azt a pillanatot amikor némán a kezedbe csúsztatok egy papírlapot.teli lesz írva könnyekkel és fénnyel.szerelemmel és reménnyel.de ha látod könnyen rájössz.egy szó és feloszlik a káosz.
és majd megfogom remegő kezemmel a te kezed.közel hajolok és ajkadra azt a szót lehelem.
csak egy rövid pillanat akár egy egész lét.és a szívem átöleli a tiéd.és hang nélkül suttogva kimondja...de most még csak sóhajtva belezuhanok egy álomba.