parketta résen át szűrődő hangulatok. fehér falak ma árnyékként rátok simulok. megvető tekintettel néztek rám neontól fénylő pontok. zihálnak fülembe ablakkeretbe zárt kusza gondolatok. ködköntösbe öltött utcákat látok. tenyerembe zárom a homályos világot. úgy simítom mint egykor sápadt arcod. ajkaimmal csókolom lágy illatod. megragadok mindent mi egykor érintett. majd mély lélegzetet vége tüdőmbe szívom a látszatod.
2010. november 27., szombat
2010. november 24., szerda
...
nyelvem hegyén érzem bőröd sós izét. illatod emlékembe idézi a türkiz tengerét. ujjbegyed érinti testem hullámzó ívét. körém rajzolod árnyékom kisatírozott élét. lassan összemosódik lelkünk széle. belepi világunk valami fátyolféle. piros tintát pumpál az élet plasztik szívekbe. távcsövön át nézlek bezárva egy üveggömbbe. felrázol, én felkavarodom a színes löttyel benne. ég felé emelsz és nézed ahogy megtörik rajtam a nap fénye.
2010. november 22., hétfő
eltünsz.
csipke mögül nézem ahogy holdként fogysz karcsúvá előttem. eltűnsz mint árnyék a vak sötétben. nélküled napok telnek pillanatokként el. pillanatokat rajzolsz nappalokká a kezeddel. már nem érzem hogy itt lennél mellettem. hangod a markomban semmivé ölelem. képed szórt fény morzsolja szét szememben. ma megint beléd álmodom a lelkem.
2010. november 20., szombat
ennyit rólunk.
csak egy pillanatra szeretnék nem gondolni semmire.hogy ne bántsanak olyan szavak amiket nem mondtál ki. mindig azok a szavak okozzák a legmélyebb sebeket amiket elhallgat az ember. csak két szó szaros pár betű...pár hang és pár izomrándulás egy mozdulat ami végighullámzik a testen. látom ahogyan kiszáll belőled felém libben és körbeleng. vadul karmol vagy éppen csókol. de nem hallom mert magadban tartod... csak két szó. és tőlem egy köszönöm.
2010. november 12., péntek
2010. november 7., vasárnap
november.
színes gumilabdák zuhannak az égből és pattannak vissza az utcaköveken. én megint előtted állok de te hátat fordítasz nekem. karcsú villanyoszlopok világítják meg mozdulatlan tested. éjlepkék repülnek körül mintha napfény áradna belőled. halk monoton zümmögésükre lassan lezárom szemem. de titkon hagyok egy kis rést hogy a lelked magamba engedhessem. mindig újabb november jön el és arcom simogatva ébreszt fel. így minden évben újjá születek a falevél illatú ősszel.
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)