2010. február 24., szerda

tavaszodó.


de nem baj én csak lassan tova úszok az égen a felkelő nappal.és lépteim riadalmára kavarogva felszállnak a cseresznyefa virágok rajtuk tündértalppal. a fény átszűrődik közöttük és csipke mintát fest a testre.édes illatba burkolózom és ugrándozom árnyékomat követve. és ebben a szent pillanatban az utca kövekről visszaverődve lassan.minden zongora dallam a szívem billentyűit verdesi halkan. szemhéjam alatt filmként leperdülő élet képek.vetítés ez és a főszereplője te vagy ennek a történetnek.könnycsepp zúdul majd égető érzés a mellkas táján.most meg nem élt álmok folynak le a felhőink hátán.


2010. február 10., szerda

mono.

már csak 12 napocska és láthatom^^ annyira nagyon....

szív cirógatás és lélek borzolás...ez az ami...és mindig...

2010. február 9., kedd

álom.


azt hiszem a fehér fény áll a legjobban neked. de rajtad a színek is végtelen szeretkezésbe kezdenek.eltűnök benned.minden rád vetett pillantásommal csak egyre mélyebbre süllyedek.fogd meg a kezem ne hagyd hogy éppen ma elvesszek.sok ember forog körülöttünk.üres testek buborék gondolatokkal kit érdekelnek. csak te kellesz némán nézlek. előttem állsz most hátulról átkarolnálak csendben.egybe olvadnánk az angyal szívedben. elképzelem ahogy a pilláim alatt a nesztelen suttogás mesél rólad. te felnézel hirtelen az ég a határ.ma csillagok hátán táncol minden madár. de akkor ellépkedsz lassan tova úszol az égen a holddal.és én ismét itt maradtam a kezemben ceruzacsonk és szakadt papírlappal.


zuhanás.

fél lábon állok egyensúlyozok a felhőkön.csukot szemmel ugrálok egy léggömbön.tartom a szívem a kezemben.egyszer majd kiejtem magam markomból és zuhanok a levegőben.a fuvallat alám kap de én csak ámulok milyen ostoba vagy.én milyen ostoba vagyok hogy magamra sem vigyázok.csillám papírba csomagolt lelkek sétálnak alattam.zuhanok feléjük de ők sejtelmek nélkül haladnak.a lelkek papírjain a fény visszaverődik. összesimul az éggel és szerelmesek megint.a madarak tollait a szellő csókkal dicséri.a nap az esőcseppek cirógatását féli.de én csak zuhanok tovább közelegve a föld felé.és lepottyanok fájdalmasan törött szárnyakkal az én földi angyalom elé.

nem tudlak elengedni.

az apró fekete fehér billentyűket érintésed nyaldossa.sóhajod végigfut a karomon és ujjbegyem csókolja.a dallam ütemére a kezemmel dobolok a csupasz mellkasodon.a vattacukor lelked markolom és alatta a szíved dobbanásait elkapom.kergetem az álmaid de lepke módra szerte szállnak.te csak mozdulatlan fekszel mellettem miközben némán bámullak.miért akarlak ennyire magamhoz fűzni gyöngysor lánccal?csak el kéne engedjelek mint szálló lufit égi tánccal.

emlék.

csitt te is hallgasd ahogy lélegeznek a falak.a füledben lüktetésük moraja fel-le halad.most meredten állok kusza csíkok mentén.a sziluettem táncol a csempén.kinézek az ablakon odakint minden fehér.a madarak kergetik a felhőket amik lassan úsznak felém.lenézek a földre doboz lépked elém és ül le.lehajolok kézbe fogom a port róla finoman lefújom.csillámlik a por a beszűrődő fényben.olyan mintha fátyolt alkotna a térben.kinyitom a dobozt belenézek.minden van benne...ezek emlék képek.megfoghatatlan lények főnix madárként elégnek.bárcsak hamvaikból ne élednének újra.az emlékek belefagytak volna a múltba.de ha nem lennének emlékek.hiányozna az akitől még most is félek.

lélekzivatar.

forduljunk le balra a macskaköves útra.két keréken siklunk én felkapom a fejem kacagva.a csillagokra nézek.rám kacsintanak a fények.könny szökik a lélektükör szemem csücskébe és csordul a szív ki színeivel a levegőbe.a kormányon ülök éppen.te egyensúlyozol velem kéz a kézben.sikongatunk bele a sötétbe had gyúljon fel minden lámpa fénye.mindenki alszik már a világ álomtól csendes.ez ma az én álmom lassan bele a fűbe fektess.fess nekem képeket az égre.tedd magad a fejem alá a földre.hallani akarom...mindennél hangosabban.ahogy a zajokat a szíved dobbanása túlharsogja dallamosan.mintha eső esne a lelkünkbe és a szívünk látszik. mert nem vettünk fel eső köpenyt ilyen zivataros időre.bőrig ázunk mi így ketten.hiszen a lélekfelhők tavaszi vihart játszanak a szívben.

idegen.


fekszem és meredten nézem ahogy a lámpa fénye megtörik a szemüveglencsében és azzal játszom hogy a fényt megérintem.az ablak peremét a fagy karmolássza.a szoba csendje hallja hogy milyen fájdalmas a sikítása.én csak álmatlan gyermekként játszom a sötétben.árnyékot körvonalazva kezemmel a falfelületen.az árnyékba életet lehelve lepke száll tovább a sarokba le.te angyal arcú idegen miért ülsz az ágyam végében? nézel rám csillagfény szemmel.megborzongok azt kívánom sose jönne el a reggel.bábuk táncolnak ugrálnak a falon.körülöttünk éled minden e hajnali pillanatban ezen a sosincsvége napon.
égből zuhanó papír madarak válnak hópehellyé benned.hol van a plafon...most látom az eget.
szürke sállal és sapkával borítod be csöpp kis fejem.majd egy kis résen át nézem ahogy távolodsz az éjben.