nem szeretem a régi szobám.
tele vagy vele.
emlék illatú még a párnám

nem vagyok tükör, sem hiú ábránd.
nem törhetsz össze kedvedre, ha nem tetszik az ami vagy.
amit látsz magadról, bennem.
újra megragaszthatsz, de úgyis eltörök megint.
tűröm, hogy játsszuk ezt egy darabig.
de tudod, úgy is mindegy.

nem fogom miattad letisztítani a gondolataim.
ahogyan az idő a csontról a húst.

elfáradtak a szempilláim.
sokszor bújtál meg köztük.
mint fény.

megmaradtak a mélyedések a tenyeremben.
amit te meg az idő vájtatok bele.
folyó medrévé vált a napjaimnak.
bele dobom a dolgaim majd téged is.
hagyom hogy elsodródj, csak nézlek.

most helyetted a város csókolja rám láthatatlan piszkát.
tudod hogy sosem leszek ennél fénylőbb és tisztább.
ajkadon száradnak sosem volt szép szavak.
papírból hajtogatunk vajszínű álmokat.

mindenki világokat akar egymás mellé, egymásba passzírozni. összeférhetetlen kis bolygókat amik keringenek üres testek körül... állandó ütközésben vannak.
nincsen összesimulás, csak bőr alá mélyesztett karmok. bántás és félelem a hétköznapitól. senki sem akar átlagolható lenni, erőlködéssel válnak semmivé.
nem én mozgok a föld körül hanem ő körülöttem. vedd észre te is és álljunk meg amíg lezáródik a szemhéjam abban a percben.
kis világok gyenge alappal... ingadoznak, roskadnak felettünk. elvárásokat pakolunk rájuk és reményekkel fűszerezzük. ezt is csak mi találjuk ki. fantáziából született képzet építmények.
magamat vetkőztetem le nem engedem hogy te tedd. rád öltöm önmagam hogy ott lehess bennem.

ne akard tudni mennyire utállak ilyenkor...
amikor ugyanazt csinálom amit te.
mégis téged ítéllek el ezekért.
aztán megint csak inkább becsukom a szemem.

That's what you want to do. Travel while you're young.

jó kisfilmek jó zenével!

lesz így is.

majd egyszer gondolok rád is, miértek és libabőr nélkül a karjaimon. múlt szagú termekben ülve csempe hidegben. ahol cselló dallam árad szét, visszaverve a falakról azt az illékony érzést. elvesztettelek ott a saroknyi sötétekben. valahol én is elvesztem félúton közted és köztem. lehet azért ahogyan kezdtük, de kicsit egyedül hagytál ha nem is kívülről nézve...csak itt bent. most itt maradtam egymagamban középen, kimondatlan szavak és le nem írt betűkkel a markomban. lehet nem így kellett volna. tényleg nem így.

A tegnapok magányát csupaszítjuk le az éjjel. Meztelen testtel adózunk a mának. Majd reggel ablakod előtt állok és érzem bőrömön a beszűrődő fényeket, nincs rajtam semmi csak te, az illatod, az inged. Az ébredést is áldom hiszen velem vagy, némán nézlek, azt ahogyan itt fekszel. Öltözöm és te arra kérsz, hogy bújjak vissza hozzád. De tudom semmi sem marad már így, ajkamon érzem a pillanat elmúló ízét.

a belső világom. igen... azt hiszem csend lenne benne. teljes sötétség. csak egy asztal és rajta éjjeli lámpa. apró madarak röpdösnék körbe körbe. de nem lenne zizzenésük ahogyan a papír és a toll érintésének sem sercegése, hiszen a csend elnyel mindent. ott ülnék magamban. írnám a jól megszokott forgatókönyvünk. néha bele- belefogyna a tinta. elképzelném ahogyan az életünk párhuzamosan fut egymás mellett. néha majdnem találkozik aztán újra eltávolodik. olyankor csak satíroznék, áthúznék, kifestenék. de idővel valahol a közepén túl, közelebb a végéhez. majd egyszer tényleg összeér.

más

fél év után ugyanott ültem. a hangok. az illatok. a képek egyformák voltak. az is ahogyan simogatta arcomat a langyos szellő. de valami mégis hiányzott. te...most más valakivel vagy valahol, a könyvtárban, a téren, az ágyban. ahogyan én is más valakivel ültem ott a kedvenc helyünkön, mégis magamban egyedül, némán. már nem az vagy aki akkor voltál, aki azt mesélte hogyan ugrált kis srác korában pocsolyákból pocsolyába. már nem vagy ott velem. megváltoztunk mind a ketten. kinőttünk egymásból. túlnőttem rajtad. másba mélyesztem gyökereim.

szavak.

rólam miért nem...? az enyéim miben mások...? az ő betűi egyenesek vagy többet mondhatnak. dacosak és céltudatosak. lehet színesebbek, hangosabbak. nem tudom, hiszen nem ismerem őket.
az enyéim görbék és maszatosak. vissza felé olvashatóak. nem terveznek. csak sodródnak mint a levelek. lehet semmit sem mondanak. mégis a legőszintébbek veled.