2009. december 22., kedd

káprázat

fuvallat csókolja bőröm.lábammal dobolok a csempén.várom a metrót és nézem ahogy az emberek céltalanul bolyonganak a semmi közepén.becsukom a szemem oldalra nézek.elsuhansz a tömegben.hallucinálok káprázik a szemem.mindenhol ott vagy belém mászol azt hiszem.lépkedsz a járdán elbújsz valaki mögé.benne vagy a levegőben egy arcban egy hangban. te vagy a fény a nap ami cirógat gyengén.tényleg mindenhol ott vagy és talán két perccel előttem te is azon a padon ültél vagy fogtad a kapaszkodót.talán egy helyen vagyunk csak nézünk nem látunk.de érzünk...én mindenképp érezlek.pörög minden és csak állok én és idő pajtásom kéz a kézben.elbeszélünk egymás mellett talán el is ballagunk.de sosem látlak és mégis akkor miért örülök?csak szeretnék a közeledben lenni.megtalálni magam...én benned.

kiskanál

kiskanál akarok lenni...ezüst vagy arany akár egyszerű fém. mindegy csak hadd legyek én is valakié valamire jó és hasznos.a kanalak mindig egymáson vagy egymás mellet fekszenek és belemárthatja őket akárki cukorba.sóba egy csupor mézbe teába kávéba...a reggelek elengedhetetlen kellékei.és lehetek mintás vagy színes de mindig hideg amíg valaki át nem melegít.mindig van valaki aki magához szorít.

2009. december 21., hétfő

esönap.

ismét esik és kopognak a földön a cseppek.elsüllyedek benned mintha testem papírhajó lenne. az esőcseppek nyaldossák szívem.nem bírom ezt kérlek csókolj fel innen.csukott szemmel nézlek.álom szerű néma filmek foltos diákként a szemem előtt peregnek.úgy hittem száműztelek de egy pillantásoddal kiradírozod a fejem felett lebegő kérdőjeleket.szavak nélkül mesélsz nekem s én némán olvasok a szívedben.

2009. december 3., csütörtök

fény festés.

Csak állsz egy vászonnal szemben. Remegő kézzel színeket festesz. Ügyetlen gyermeki kezed és hideg ujjaid bízd rám majd irányítom csendben. Most én leszek az ecset kopott festékes testtel. úgy érzem egyre biztosabb vagyok benned és egyre bizonytalanabb magamban. De mégis mosoly féle kacskaringót rajzolok a képedre. Most ugye érzed végre a melegséget mi finoman cirógatja a lelked és csiklandozza a szíved. Félhomályban csillan a tündérpor a beszűrődő fényben és lepereg a festék az elmázolt széleken. Nézz csak magadra csupa festék az inged nem is emlékszem mikor volt utoljára ilyen fényed. Mikor voltam utoljára fény ami beszökött és elbújt a pilláid mögé. Csak egy elveszett pillanat lehettem amit kitöröltél a cigi szünetben.

angyal.

az esőben állunk de valahogy ma más ez is.fény van mintha mennybéli felhőkön lépkednénk.a cseppek az arcodon végig gördülnek és megállnak a szád peremén.úgy érzem igazán szerencsések.titkos csókot lopnak amit én sosem érezhetek.a fény a menta zöld szemed szivárványra változtatja.megbújik benne a szívem hangja.ha hideg lehelet lehetnék végigfutnék a gyöngysor gerinceden.és a tested beleremegne...belém remegne.tudom igazán angyal vagy ezen az elcseszett földön.szárnyak nélkül meztelen állsz az esőben.én meg csak nézlek papírral és ceruzavéggel a kezemben.és ismét csak mohón belélegezlek mint akit légszomj kap el...mindig mikor meglát téged.látod újra olyan vagyok mint egy kis hülyegyerek.hát hadd legyek csodagyerek.

éjjel.

az ágyamban fekszem a falat nézem.sötét van.csendesen sóhajt a hold az égen.az ablakon apró fény szűrődik be azon a pici résen.árnyéktáncot festve a fal jobb felső részen.kergetőznek bábu alakú testek.csillagok elvesztet fényeket keresnek.lehunyom szemem átfordulok a másik oldalamra.igen arra a bizonyos balra.a szív nevű partra.a csendben csak dobogások.zakatolások moraja falja az idő perceit.egy betű mászik a vállamon és felsikít.rajzol lilát kéket is.szavakat keres vagy csak betű társakat.amik kérésre alakot váltanak.de végül fekete tintával fehér bőrre csak egy szót ír vagy inkább oda csókolja magát azt az egy betűt az SZ dallamát.

zuhanó

körbe fordulok az utca közepén.a fő út sávjának tetején fehér csíkok világítanak a lámpa fények világában.csillagok hullanak de a köd homályában nem látja a szem.csak a lélek pusztasága ismeri fel a szív másik felét.ahogy ütemre kúszik a füsttel.a sikolyok kéjes sivatagában.a föld nedves talajába süllyedve dallamok vernek indát és gyökereznek le.bíbor színű ködfátyol hullik ismét a szemed elé le.majd egyszer a jövőbe bele.fetrengünk mint vöröses narancs őszies levelekbe.ezer meg ezer mosollyal a holnap mámorába.halált megvető bátorságba meredve.a réges-régen elmúlt múlton töprengve.