Teleengedek egy kád vizet. Elmerülök, kicsordul a peremén, ahogyan belőlem a csend, mikor lassan beülsz mellém. Rágyújtok egy szál magányra, érzem mikor szívod előlem a füstjét. Milyen kár is, hogy nem dohányzunk, még ha csak magát a magányt szívnánk el egymás elől, lehet jobb lenne. Nem mondasz semmit, zavar a hallgatásod. Várod hogy beszéljek, pedig mindig te kérdezel. Te vagy a kezdet, én meg a folytatás. Néha jó lenne tudni, merre csavarjuk a régi tévé antennáit, hogy befogjuk életünk legizgalmasabb adásait. A kádban is csak te meg én van, ez nem az a pillanat, amikor tudjuk hogy mi lesz majd. Csak szívod a magányom, én játszok a vízzel. Pontosan tudod, hogy ott hagyhatnálak, de még maradnom kell.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése