megállóban áll a nyár. ő is a hajnali villamosra vár. napsárga lámpafényben ébredezek öntudatra. belelátlak minden homályos utcasarokba. se kávé se cigi csak a koszos emlékeink tartanak éberen. botladozásainktól sebes már a térdem az időtől meg a kezem. halkan zuhanyzom le a hazugságodban. ha elköltözöl belőlem, majd otthont találsz valaki másban. porzik a tüdőm ma is elszívod a levegőm. nézed ahogy eltűnik a testem előled a füstben. néma félelem feszül az arcodra. ebben a pillanatban hasonlítunk igazán önmagunkra.