2010. július 31., szombat

.

mezítláb csupasz talpal toporgok előtted a porban. felverem a homokot ami fátyolként libben a magasban. eltakarod a napot beléd bújnak a csillagok. előtted állok kisgyerekként piszkos és meggyötört vagyok. ellopom a szíved csodálom csókolom vele játszom.majd elengedem és dobogásából pillangó válik felszáll a holdig amíg az ujjaim között tartom.

2010. július 30., péntek

hopp.

mindig csak várunk.a peron szélén állunk. lábujjhegyünk érinti a fehér csíkot és vissza-vissza lépve játszunk. nyögve nagy léptekkel felszállunk. a mából lassan a holnapba sötét alagúton átutazunk.
kiteszem a kezem az ablakból és belemarkolok a hajnali szélbe. ahogy felkel a nap az ablakon a porszemek szikráznak a fényben. én szemüvegen át nézek a napba és csodálkozom hogyfonják körbe a felhők és melegednek rajta.

2010. július 28., szerda

varázs.

az egyetlen drogot ma csak tőlem és a hajnali fénytől kapod. hajlongunk a meztelen ég alatt és nesztelen lépteink nyoma az aszfaltra tapad.kezeimmel simogatom a levegőt és ujjaimmal táncolok a szélben. miközben testem képe vonaglik a földön fekvő esővízben. virágok hintik éjszakájuk a horizontra. lecsukom pilláim és te ellibbensz tőlem csókot lopva. lábujjhegyen toppanok be az ablakodon az ajtódat megkerülve.majd titkon szívem a párnád angyal tollai közé teszem be.

2010. július 23., péntek

lapjaim.

jó lenne élni. úgy írni hogy a sorok rímeljenek az életemre. a lelkem tintája rajzoljon ékezetet a betűkre. néhol koszos lenne a papír, megtépett, gyűrött és víztől hajlott. néhol színes kacskaringók és minták díszítenék. de legtöbbször egyszerű lenne, mint én. te pedig csak olvasnál folyton, járna a szemed a sorokon, ugrálna az ujjad a betűkön. kár hogy nem vagyok nyitott könyv előtted már. átláthatatlan szövegáradat halmozódik fel a piszkos lapon. megbújok szavaink mögött és úszom némán megtört álmainkon.

2010. július 21., szerda

élni.

üres arcokra teszem mosolyod. mindenkiben téged látlak. másokban téged de benned már mást. szavakra majd betűkre bomlok. papírfecnikre írt lélekként az esőben foszlok. az idő csak forog. elfed a csillagos ég csipkés fátylával. az éjszaka hűs levegője körbefon karjaival. hol vagy ilyenkor? mikor macskaköveken ugrál a hold. látom amint minden kis apróság izeg-mozog, mászik, kúszik,éled körülöttem. arra vágyom hogy éljek én is. de csak te taníthatsz meg még ha félek is.


2010. július 17., szombat

zárva van.

zárva van.mindig minden ajtó.lenyomod a kilincsem de akad a zár.nincs kulcs senkinek senkihez.nem volt sosem. kulcslyukakon keresztül látod be a terem. nézed hogy mit élek meg odabenn.de csak egy szűk kis sávban láthatsz be a lelkembe. de nem engedlek be. leülhetsz az ajtóm elé és majd nézlek a kukucskálón keresztül. megfigyelem arcod minden vonását.de nem jöhetsz be. nem tehetem hiszen nincsen kulcsom magamhoz sem. nem nyílik. örökké zárva. törd át a falakat. lépd át a tereket a lehetetlent lerázva.

2010. július 14., szerda

az időtlenség hegye.

ültünk némán egymás mellett a padon. a város kis kocka alakú házai rajzolódtak ki alattunk. akár lépkedhettünk volna rajtuk ha akarjuk. nem mondanám hogy az a hely volt életem legszebbje, de mégis volt valami időt megállító varázsa. csak múltak előttünk leperegve a napszakok, évszakok. felváltották egymást a levelek, virágok. de mi hullámzó mellkassal végtelenségig ott maradtunk, megszokottságképp minden forog,változik,éled. ha éppen nem áll a világ. de mi sosem változunk. hol kis piros gumicsizmával ugrálsz bele a tócsákba.hol pedig én fészkelődőm melletted viháncolva.de majd ha ismét szomorú leszel ott leszünk megint árulkodó csendünkben. kézen foglak és ugrálunk a kockaházak tetején kettesben.

2010. július 8., csütörtök

utazás.

ülök a villamoson nyitott ablaknál és egy könyvet olvasok. menet közben szellő pofozgatja az arcom és játszik a hajammal. olyan mintha kezei lennének és azok ide-oda dobálnák a hajam vagy ujjaik köré fonnák tincseim. valami féle filmbeli érzés kap el. vászonra festett pillanat képek. van valami varázs ebben a pár percben és ha láthatta volna akkor a szívem lepke módra szárnyat bontana.

2010. július 6., kedd

eső és szellő...


esőben,szélben törökülésben ülni egy híd alatt.olyan érzés mintha én lennék a világ közepe.a szél belekap a hajamba, játszik vele mint valami pille könnyű angyal tollal.alattam a víz hullámai verdesik a talpamat.kiszakítom, beledobálom a szívem kavicsait.minden egyes eldobott kővel könnyebb lesz a lelkem. gyere lépkedj most a felhők felett velem. te vagy minden csoda amiben hittem. halk altatót dúdolok magamban neked. a szellő majd elviszi hozzád és akkor minden dallam hozzád érhet. kár hogy nem lehet a lelkem két helyen. a világ másik oldalán ott veled. látnám hogy fényed betölti a bennem lévő üres teret.


na mi van??? írói válság van... az.



Hmmm.