454.

olyan illata van a lepedőmnek.
amilyen az érintéseidnek.
ami elől menekülök.

452.

amikor kicsusszan a könyvem.
lapjai közül az életed.
azon a bizonyos papírcetlin.

451.

nincs szükségem másra.
csak magamra hogy
igazán magam lehessek.

450.

a közös életünk az a cipő folt a hófehér papírlapon.
az az égési nyom az alkaromon.
a közös életünk döglött galamb a padon.
az az erős fény amikor szembejön a fájdalom.
a közös életünk az utolsó hívásod amit nem vettem fel.
az az eső ami három napja moss ki belőled.

449.

mindenkiben víz van.
bennem eső.

448.

nézem ahogyan a cigarettád tövig ég.
szentjánosbogarakra emlékeztet.
parázsló fénye majd eltűnik a sötéttel.

447.

a fájdalom kicsit hasonlít.
ahhoz a megkopott tapétán árválkodó.
tiszta fehéren maradt.
képkeret helyéhez.

446.

úgy rakódik átlátszó bőrömre szennyed.

mint ablaküvegre ujjaid zsírfoltos lenyomata.

445.

a kapcsolatom veled is olyan.
mint egy túlérett gyümölcs.
ha tovább érlelem.
csak még jobban megrohad.

444.

elpakolom.
az elromlott részeink.

433.

ma másoknak is eszébe jutottál.
hogy miért nem ülsz már mellettem.

432.

a tapéta ugyanolyan repedezett és sárga.
a lepedő megint nem álomtól gyűrött.
a könyvek ugyanúgy sorakoznak.
menetelnek bennük a betűk szócsatákba.
a ruhák káoszban hevernek a padlón.
a borosüveg darabjaiba majd megint belelépek.
minden teljesen ugyanolyan.
a reggeli nap süti a meztelen derekam.
álmos arc néz rám lehunyt szemei mögül.
de most mások a vonások, ahogyan mindig mások.
nem az a valaki fekszik mellettem már.
csak testek, belül számomra semmitmondó tartozékokkal.
halk léptek zaját hallom, ahogy távoznak az életemből.
ez lenne az a sok, amitől majd idővel jó lesz minden?
ennél valamivel kevesebb a boldogság, azt hiszem.

431.

minden összeomlik.
a darabkáink porladozva.
zuhannak lefelé a lépcsőházban.
lassan szirmot bont a penész.
füstté mintázza a csempét.
a mocskos ablakokon törnek a szavak.
a "mindennek vége".
aztán magába szívják a falak.
széthullunk csendben. 
minden rendben.

430.

te vagy a testem.
amit bárki megkaphat.
csak egy üres váz.

429.

te vagy a kulcs a táskám mélyén.
ami után részegen kotorászom.
de túl sokára találom meg.

428.

mi van közted 
és a lehetetlen között?

427.

reggelente kinevetem.
saját magam és a fájdalmaim.

426.

belekezdeni felesleges.
a végén úgyis csak a lezárásnak.
van némi értelme.

425.

már megint csak.
bocsánatot akarok kérni.
lassan minden.
levegő vételem után is.

424.

megöltek bennem mindent.
ami egyszer szép volt.

423.

már szomorú sem vagyok.

422.

szívesen viselem a szíved.
könnyű ruhámként hordom.

421.

nehéz vagyok.

420.

a közös takarónkban.
a régi képeken.
az emlékeinkben.
már nem tudom melyik vagyok.

419.

ilyenkor azért jó a sötét.
mert mindent eltakar.
még hazudnom sem kell.

418.

hánynom kell a szavaidtól.
azokat a szavakat amiket.
én is ugyanúgy kimondok.