mindig csak várunk.a peron szélén állunk. lábujjhegyünk érinti a fehér csíkot és vissza-vissza lépve játszunk. nyögve nagy léptekkel felszállunk. a mából lassan a holnapba sötét alagúton átutazunk.
kiteszem a kezem az ablakból és belemarkolok a hajnali szélbe. ahogy felkel a nap az ablakon a porszemek szikráznak a fényben. én szemüvegen át nézek a napba és csodálkozom hogyfonják körbe a felhők és melegednek rajta.
Feliratkozás:
Megjegyzések küldése (Atom)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése