2010. május 20., csütörtök

ábránd.

Most kinyitom lezárt szemem, s egy kádban találom magam, egy üres szobát látok. A víz zöld, és én nézem megigézve, ahogy a vízcseppek halk csobbanással eggyé olvadnak, mint a folyó és a tenger. Elmélázok, talán ezek a csöpp kis cseppek nem is vízből, hanem könnyből születtek és én könnyeimben ülve áztatom forró testem, aztán felkapom hirtelen a fejem. Bolond vagyok, furcsa ábránd. Majd körbe nézek s látom, ahogy az üres szobában a fények csillogva beszűrődnek.
És azt gondolom: mi lenne, ha fény lennék?
Akkor megtörnék az üvegen, s színekre bomlanék. piros, kék, lila, zöld, sárga lélek. A színek vad szeretkezésbe kezdenének, majd villognak, elhalványulnak, mintát festve a hideg falakra. Életet adnak, s én is ezt tenném, belelátnék mások szívébe, a tiédbe, az Övébe. Ismerném minden rejtett titkát, tudnám minden égető vágyát.
De nem! Most ismét megrázom a fejem és a kádban kuporogva eszmélek fel, a csendet hallom.
Mi lenne, ha csend lennék a pusztító zajban?
Megnyugtatnám és körül ölelném Őt. S ha sír az én saját csendem felel. Szelíden álomba ringatom...
És rádöbbenek, a kádban fekszem és egyre hidegebb van, mégsem észlelem. Lebukok a víz alá és nézem a plafonon játszadozó árnyakat...
Mi lenne, ha árny lennék?
Vígan játszhatnék, táncolnék, fogócskáznék, suhannék, bújócskáznék, talán röpködnék.
Nem! Felkelek, hisz elfogyott a levegőm és most fázni kezdek. A betört ablak felé nézek, ott egy szelíd fehér galamb lépked...
Mi lenne, ha madár lennék? Oh istenem, akkor szabad lehetnék, szárnyalnék a kék felhők között, együtt repülnék a széllel. Nem törődnék többé semmivel, mámorban úsznék.
Mégsem! Hát nagyon fázom, reszketek, lilák az ujjaim, az ajkam. Felnézek és egy tükröt látok. Nézem magam meredten, majd megszólít egy hang.
Mi lenne, ha végre ember lennél?
Én erre: Akkor mi lenne?
A hang így felel a tükör túloldalából: Tudod te a választ.
Rádöbbenten, kerek szemekkel szólok: Igen tudom...majd habozok...akkor boldog lennék. Feleli a hang: Igen, hiszen szeretsz, élsz, szenvedsz, majd porrá válsz. Így van nem vagy se fény, se hang, se árny, se madár. Csak egy lány.
Becsukom a szemem, most hátradőlök. Megtaláltam magam s tudom mi a vágyam, nem adhatom fel az álmom, tudom egyszer sikerül és valóra is váltom.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése