fél lábon állok egyensúlyozok a felhőkön.csukot szemmel ugrálok egy léggömbön.tartom a szívem a kezemben.egyszer majd kiejtem magam markomból és zuhanok a levegőben.a fuvallat alám kap de én csak ámulok milyen ostoba vagy.én milyen ostoba vagyok hogy magamra sem vigyázok.csillám papírba csomagolt lelkek sétálnak alattam.zuhanok feléjük de ők sejtelmek nélkül haladnak.a lelkek papírjain a fény visszaverődik. összesimul az éggel és szerelmesek megint.a madarak tollait a szellő csókkal dicséri.a nap az esőcseppek cirógatását féli.de én csak zuhanok tovább közelegve a föld felé.és lepottyanok fájdalmasan törött szárnyakkal az én földi angyalom elé.
Feliratkozás:
Megjegyzések küldése (Atom)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése