egyszer úgyis eljön, szürkére fest majd kiszínez. napba nézünk, megvakít és az égre felhőként kifeszít. gyűrött újságból papírrepülőt hajtogat. eldob és az ősz magához ragad. tenyerére helyezem végtelen világom. csukott szememen átszűrődik a fénye mint apró haldokló csillagom. dallamot fűzök ujjaimmal hajszálai közé. had vesszen el benne minden ami a múlté. gondolatokkal próbálok térképet rajzolni hozzá... hozzád. vagy csak iránytűt adok a kezedbe útmutatóként magamhoz. hogy végre megtaláljuk egymást.
Feliratkozás:
Megjegyzések küldése (Atom)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése