veled.

karjaim köré fonódik a lelked és te vissza ölelsz simogatod ezt a buta kis szívet.majd kéjesen feloldódóm benned mint csöpp tinta a vízben.hajadba markolnak szeretkező kezek lassan testeden tova lépkednek.gyönyörű vagy én csak mosolygom csendben.elbújsz a szélben a égben a vízben.hogy tudsz ilyen álomszerű lenni.talán csak elképzellek nem is vagy igazi.miért van az hogy saját képzeteimtől félek.pedig magamban veled folytonos életeket élek.

lassan másfél.

.nem zavarom.csak figyelem.belefeledkezem.vele utazom...neki megadom magam.

tavaszodó.

de nem baj én csak lassan tova úszok az égen a felkelő nappal.és lépteim riadalmára kavarogva felszállnak a cseresznyefa virágok rajtuk tündértalppal. a fény átszűrődik közöttük és csipke mintát fest a testre.édes illatba burkolózom és ugrándozom árnyékomat követve. és ebben a szent pillanatban az utca kövekről visszaverődve lassan.minden zongora dallam a szívem billentyűit verdesi halkan. szemhéjam alatt filmként leperdülő élet képek.vetítés ez és a főszereplője te vagy ennek a történetnek.könnycsepp zúdul majd égető érzés a mellkas táján.most meg nem élt álmok folynak le a felhőink hátán.

mono.

álom.

azt hiszem a fehér fény áll a legjobban neked. de rajtad a színek is végtelen szeretkezésbe kezdenek.eltűnök benned.minden rád vetett pillantásommal csak egyre mélyebbre süllyedek.fogd meg a kezem ne hagyd hogy éppen ma elvesszek.sok ember forog körülöttünk.üres testek buborék gondolatokkal kit érdekelnek. csak te kellesz némán nézlek. előttem állsz most hátulról átkarolnálak csendben.egybe olvadnánk az angyal szívedben. elképzelem ahogy a pilláim alatt a nesztelen suttogás mesél rólad. te felnézel hirtelen az ég a határ.ma csillagok hátán táncol minden madár. de akkor ellépkedsz lassan tova úszol az égen a holddal.és én ismét itt maradtam a kezemben ceruzacsonk és szakadt papírlappal.