tavaszodó.

de nem baj én csak lassan tova úszok az égen a felkelő nappal.és lépteim riadalmára kavarogva felszállnak a cseresznyefa virágok rajtuk tündértalppal. a fény átszűrődik közöttük és csipke mintát fest a testre.édes illatba burkolózom és ugrándozom árnyékomat követve. és ebben a szent pillanatban az utca kövekről visszaverődve lassan.minden zongora dallam a szívem billentyűit verdesi halkan. szemhéjam alatt filmként leperdülő élet képek.vetítés ez és a főszereplője te vagy ennek a történetnek.könnycsepp zúdul majd égető érzés a mellkas táján.most meg nem élt álmok folynak le a felhőink hátán.

mono.

álom.

azt hiszem a fehér fény áll a legjobban neked. de rajtad a színek is végtelen szeretkezésbe kezdenek.eltűnök benned.minden rád vetett pillantásommal csak egyre mélyebbre süllyedek.fogd meg a kezem ne hagyd hogy éppen ma elvesszek.sok ember forog körülöttünk.üres testek buborék gondolatokkal kit érdekelnek. csak te kellesz némán nézlek. előttem állsz most hátulról átkarolnálak csendben.egybe olvadnánk az angyal szívedben. elképzelem ahogy a pilláim alatt a nesztelen suttogás mesél rólad. te felnézel hirtelen az ég a határ.ma csillagok hátán táncol minden madár. de akkor ellépkedsz lassan tova úszol az égen a holddal.és én ismét itt maradtam a kezemben ceruzacsonk és szakadt papírlappal.

zuhanás.

fél lábon állok egyensúlyozok a felhőkön.csukot szemmel ugrálok egy léggömbön.tartom a szívem a kezemben.egyszer majd kiejtem magam markomból és zuhanok a levegőben.a fuvallat alám kap de én csak ámulok milyen ostoba vagy.én milyen ostoba vagyok hogy magamra sem vigyázok.csillám papírba csomagolt lelkek sétálnak alattam.zuhanok feléjük de ők sejtelmek nélkül haladnak.a lelkek papírjain a fény visszaverődik. összesimul az éggel és szerelmesek megint.a madarak tollait a szellő csókkal dicséri.a nap az esőcseppek cirógatását féli.de én csak zuhanok tovább közelegve a föld felé.és lepottyanok fájdalmasan törött szárnyakkal az én földi angyalom elé.

nem tudlak elengedni.

az apró fekete fehér billentyűket érintésed nyaldossa.sóhajod végigfut a karomon és ujjbegyem csókolja.a dallam ütemére a kezemmel dobolok a csupasz mellkasodon.a vattacukor lelked markolom és alatta a szíved dobbanásait elkapom.kergetem az álmaid de lepke módra szerte szállnak.te csak mozdulatlan fekszel mellettem miközben némán bámullak.miért akarlak ennyire magamhoz fűzni gyöngysor lánccal?csak el kéne engedjelek mint szálló lufit égi tánccal.