lélekzivatar.

forduljunk le balra a macskaköves útra.két keréken siklunk én felkapom a fejem kacagva.a csillagokra nézek.rám kacsintanak a fények.könny szökik a lélektükör szemem csücskébe és csordul a szív ki színeivel a levegőbe.a kormányon ülök éppen.te egyensúlyozol velem kéz a kézben.sikongatunk bele a sötétbe had gyúljon fel minden lámpa fénye.mindenki alszik már a világ álomtól csendes.ez ma az én álmom lassan bele a fűbe fektess.fess nekem képeket az égre.tedd magad a fejem alá a földre.hallani akarom...mindennél hangosabban.ahogy a zajokat a szíved dobbanása túlharsogja dallamosan.mintha eső esne a lelkünkbe és a szívünk látszik. mert nem vettünk fel eső köpenyt ilyen zivataros időre.bőrig ázunk mi így ketten.hiszen a lélekfelhők tavaszi vihart játszanak a szívben.

idegen.

fekszem és meredten nézem ahogy a lámpa fénye megtörik a szemüveglencsében és azzal játszom hogy a fényt megérintem.az ablak peremét a fagy karmolássza.a szoba csendje hallja hogy milyen fájdalmas a sikítása.én csak álmatlan gyermekként játszom a sötétben.árnyékot körvonalazva kezemmel a falfelületen.az árnyékba életet lehelve lepke száll tovább a sarokba le.te angyal arcú idegen miért ülsz az ágyam végében? nézel rám csillagfény szemmel.megborzongok azt kívánom sose jönne el a reggel.bábuk táncolnak ugrálnak a falon.körülöttünk éled minden e hajnali pillanatban ezen a sosincsvége napon.
égből zuhanó papír madarak válnak hópehellyé benned.hol van a plafon...most látom az eget.
szürke sállal és sapkával borítod be csöpp kis fejem.majd egy kis résen át nézem ahogy távolodsz az éjben.

igazi.

mindenki keresi álmai lényét.én is keresem...kerestem.de azt hiszem álmaim fiúja olyan lenne mint te.hasonló a haja.zöld a szeme...kicsit suta.mosolygós és szemüveges.de ez csak áltatás és képmutatás lenne részemről.de most komolyan jobb vagy mint álmaim fiúja...és hogy miért? egyszerű a válasz...mert igazi vagy.csak tudod nagy különbség van a vágyak és a valóság között.ezért most inkább becsukom a szemem hogy így láthassalak.

pont

minden másodperccel közelebb kerülök hozzád.de te csak távolodsz a füstös végtelenben.
lépteim zajára a madarak megriadnak előttem. tolluk száll...úgy látom angyal vagy éppen.
bele mászol a fejembe és méred az időnk ketyegve.nincs már sok hátra.lépek tovább szó nélkül mintha nem is fájna. a felhők mögül fény szűrődik és világítja lelked. szép vagy ma nincs mitől félned. arcom hosszú ujjaim rejtekébe temetve.védő álarcot festve bújok el előled.hogy ne lássam ahogy fájdalmam nézed. bőrödön szellő lépked és simogat illatoddal. pillám megrebbet ahogyan pillantásod szívem rezzenése lett. mindig egyre közelebb és csak nyújtom a kezem. te hozzám érsz csendben majd elengedsz hirtelen. miért játszod ezt velem?

kimondhatatlanul.

édes illatba burkolózom talán ez majd elhomályosítja tudatom.az ágyamban fekszem álmomban ott vagy mellettem de most csak forgolódom csendben.hátamon végig fut hiányod.sápadtságot rajzol a semmi.a hold is hiányolja a napot.könnyeit ködfátyol fedi.várom azt a pillanatot amikor némán a kezedbe csúsztatok egy papírlapot.teli lesz írva könnyekkel és fénnyel.szerelemmel és reménnyel.de ha látod könnyen rájössz.egy szó és feloszlik a káosz.
és majd megfogom remegő kezemmel a te kezed.közel hajolok és ajkadra azt a szót lehelem.
csak egy rövid pillanat akár egy egész lét.és a szívem átöleli a tiéd.és hang nélkül suttogva kimondja...de most még csak sóhajtva belezuhanok egy álomba.