város.

sétáltunk a szürkeségben. a macskaköves utca végtelenjében.egyik köröl a másikra ugráltunk.s néztük ahogy játszik az árnyékunk.szürke volt minden.de akkor nem féltem.egy zongora dallama szolt lágyan.s rájöttem mi az álmom.vágyam.örökké vele sétálni az utcán a füben a téren.nézni az embereket békésen.ahogy hullik a levél a fárol.az esö lecseppen egy virágról.nevetni.sirni de csak vele.ö lesz lelkem másik fele.nemfigyelni semmire csak rá és az égre.majd napbol lesz hold és ott lesz mindennek vége.